Skip to main content

2019. szeptember 19-én a Polgári Jogi TDK meghívására az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára látogattunk, ahol a mediációról, annak folyamatáról és előnyeiről tartott előadást dr. Szilágyi András BKIK Mediációs és Jogi Koordinációs Osztály elnöke.

A Diákkör által írt összefoglaló az alábbiakban olvasható:


“Múlt hét csütörtökön meghívásunkra a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében dr. Szilágyi András, a BKIK Mediációs és Jogi Koordinációs Osztály elnöke látogatott el hozzánk, aki a mediáció világába vezetett el bennünket.
Az előadás folyamán megismerkedhettünk azzal, hogy valójában miről is szól egy mediációs eljárás és ebben mi a mediátor kifejezett feladata. 
Ennek köszönhetően többek között összehasonlítást kaptunk a mediációs, valamint a peres eljárás közti különbségekre, amely során megtudhattuk miért számít előnyösebb választásnak a mediáció. Ebből kifolyólag az ülés végére tisztán láthattuk, hogy ez a fajta alternatív vitarendezés egy bizalmasabb eljárást eredményez, s lehetőséget teremt arra, hogy minden fél győztesnek érezhesse magát az ügy végeztével; mindezt gyorsabb és olcsóbb eszközök mellett. Szó esett még továbbá az “ego”-nak az eljárás résztvevőihez fűződő kapcsolatáról is. Ez rávilágított arra, hogy a mediációs eljárás a jogi tudás mellett milyen mértékben követeli meg a mediátor pszichológia rátermettségét. Végezetül említésre került, miként válhat valaki médiátorrá, valamint hogy merre tart ma Magyarországon mediáció. Köszönjük a tartalmas és élvezetes előadást!”

Köszönjük szépen a megtisztelő meghívást!